A felszámolási eljárás során az adós képviseletében a felszámoló kizárólag vagyonértékesítés céljából az adós gazdasági tevékenységének folytatására korlátolt felelősségű társaságot alapíthat. A felszámoló az adós vagyontárgyait nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként rendelkezésre bocsáthatja, és olyan tőkével látja el, amely biztosítja a működés megkezdésének feltételeit.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2023-05-03
Az intézmények villamosenergia-beszerzéseivel kapcsolatos veszélyhelyzeti szabályokról szóló rendelet értelmében 2023. április 1-jétől 2023. december 31-éig tartó időszak között fix áron kaphatják az állami, önkormányzati, egyházi intézmények a villamosenergiát. A lehetőséggel csak azok a jogosultak élhetnek, akik ezt 2023 február 28-ig igénylik.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2023-03-09
Kihirdették az építési beruházások megvalósítására kötött közbeszerezési szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló veszélyhelyzeti szabályok végrehajtási rendelkezéseit, így az orosz–ukrán háború okozta áremelkedéssel érintett építőanyagok és beépítésre kerülő építőipari termékek listáját valamint az ezzel kapcsolatos szakvélemények kiadásának eljárási szabályait.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2023-03-09
Újra módosultak az extraprofit adó fizetési kötelezettséggel kapcsolatos szabályok. Bővül többek között a népegészségügyi termékadóval (NETA) kapcsolatos mentességi kör, amennyiben nem kell fizetni termékadót fizetni a belföldi termékértékesítés esetén is, ha a terméket a vevő olyan saját, adóköteles termék előállítására használja fel, amely után a termékadót megfizeti.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2023-03-09
A villamosenergetikai beruházások előkészítésével és megvalósításával összefüggő szabályok veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazása értelmében az ingatlan tulajdonosa a nagyberuházás megvalósítása érdekében szükséges földmunkával kapcsolatos tevékenységet – a törvényi korlátozásoktól eltérően - tűrni köteles, a beruházást végző az ingatlanára beléphet.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2023-02-10
Amennyiben nemzetgazdasági érdek fűződik hozzá és az adós gazdasági tevékenységének folytatása az adós vagyona értékének megőrzése szempontjából feltételezhetően nagyobb előnnyel jár, mint a gazdasági tevékenységének befejezése, az ideiglenes vagyonfelügyelő, illetve a felszámoló az adós gazdasági tevékenységének felszámolás alatti tovább folytatását akkor is biztosíthatja, ha az adós gazdasági tevékenysége veszteséges.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2023-02-07
Újraszabályozta a Kormány a veszélyhelyzeti átmeneti villamosenergia-ellátás biztosításáról és egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásával kapcsolatos rendelkezéseket, és egyben a rezsicsökkentett áraknál magasabb áram- és gázdíjak hatályát 2023 április 30-ig meghosszabbította.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2022-12-24
A feldolgozóipari gyártók (bioetanol gyártók, keményítő és napraforgóolaj gyártók) 2023. évre vonatkozó jövedelemadója a pozitív adóalap 41%-ra emelkedett. A kőolajtermék-előállítók különadója pedig 40%-ról 95%-ra nőtt.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2022-12-15
ha a bányavállalkozó – szénhidrogénre megállapított bányatelek esetén – a kitermelés megkezdésére vonatkozó kötelezettségét nem teljesítette, de azt megkezdte, a bányászati jog törlésére irányuló szankció nem alkalmazható a vállalkozóval szemben.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2022-11-02
A jövőben a társasági adót devizában (dollárban vagy euróban) is meg lehet fizetni. Az utalt euró- vagy amerikaidollár-összeg az utalással érintett bankszámla megterhelésének napja szerinti, a Magyar Nemzeti Bank által e napra közzétett árfolyammal számított forintösszegben kerül jóváírásra az adózó adószámláján.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2022-08-21
A súlyosbodó aszály miatt a kormány 2023 végéig hiteltörlesztési moratóriumot vezetett be a mezőgazdasági vállalkozások beruházási és forgóeszközhiteleire. A hitelező az adós agrárvállalkozás hitel szerződését 2023. december 31. napjáig felmondással nem szüntetheti (hitelfelmondási tilalom) meg a tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettség nem teljesítése miatt.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2022-08-19
Egyszerűsített felszámolás során a hitelezői követelések bejelentésére irányuló jogvesztő határidő 120 nap. A bíróság a vagyonfelosztási javaslat benyújtásától számított 45 napon belül hozza meg a végzését az adós vagyonának, illetve be nem hajtott követeléseinek felosztásáról, az adós jogutód nélküli megszüntetéséről és a felszámolási eljárás befejezéséről.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2022-08-05
Meghatározza azon mikrovállalkozások körét, melyek a „rezsicsökkentés” vagyis a kedvezményes árképzés keretében vásárolhatják meg a villamosenergiát. Az a vállalkozás, amely nem jogosult a jogszabály szerint az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó árképzési szabályoknak megfelelő áron az egyetemes szolgáltatóval villamosenergiavásárlási szerződést kötni, köteles az egyetemes szolgáltatója részére 2022. július 1-jéig az érintett felhasználási hely megjelölésével erről nyilatkozni.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2022-06-23
A rendelet szerint a cégautóadó havi mértéke 2022. július 1. és december 31. között jelentősen, majdnem kétszeresére emelkedik. Emelkedik az egyszerűsített foglalkozás során a munkáltató által fizetendő közteher mértéke is, azzal, hogy a növekedett közterhet első alkalommal a 2022. július hónapban keletkezett foglalkoztatási jogviszonyokban kell alkalmazni. A jövedéki adó emelése érinti a kisüzemű sörfőzést és bérpárlást valamint a elektromos autók töltését is. Bővül a népegészségügyi termékadó-köteles termékek köre, a szörpök után is kell már fizetni „chipsadót”.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2022-06-09
Az ukrán állampolgársággal rendelkező személyek (menekültek) foglalkoztatásának támogatása a munkavállaló munkaviszonya fennállásának idejére, legfeljebb tizenkét hónapra biztosítható, azzal, hogy egy alkalommal, a munkaadó kérelmére, tizenkét hónappal meghosszabbítható. A támogatás mértéke munkavállalónként, havonta a lakhatási költség és az utazási költség 50%-a.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2022-05-22
Az országos főállatorvos a lakosság élelmiszerrel való ellátásának zavartalan biztosítása érdekében lehetővé teheti az élelmiszer- vagy takarmány-összetevők, -termék vagy -termékcsoportok átmeneti helyettesítését azok hiánya esetén, vagy ha azok beszerzése előre nem látható okból jelentős nehézségbe ütközik.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2022-05-22
Ukrajnából érkező menekültek meghatározott munkakörökben – ide értve munkaerő-kölcsönzés útján történő foglalkoztatást is – engedély nélkül jogosultak munkát vállalni. Az ideiglenes védelemre jogosultként elismert menekültek közfoglalkoztatásban is részt vehetnek.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2022-03-18
Állami támogatásban részesülnek az Ukrajna területéről érkezett, ukrán állampolgársággal rendelkező személyeket foglalkoztató munkaadók. A támogatás iránti kérelmet a munkavállaló foglalkoztatási helye szerint illetékes kormányhivatalnál kell előterjeszteni.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2022-03-18
A veszélyhelyzetre tekintettel az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátása során a közszolgáltató és a közszolgáltatói alvállalkozó a megfelelőségi véleményt minden naptári év június 30. napjáig köteles beszerezni.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2022-02-25
A rendeleti jogalkotás keretében megjelent kormányrendelet értelmében a jövőben kisvállalkozások is vásárolhatnak majd hatósági, vagyis egyetemes szolgáltatási tarifán áramot. Az egyetemes szolgáltatóval határozott idejű villamosenergia-vásárlási szerződést az a 2022. november 22. előtt létesített vállalkozás köthet, amelynek az összes foglalkoztatotti létszáma legfeljebb 10 fő.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-12-11
Az energia és földgáz kereskedelmi és egyetemes szolgáltatói engedélyesek, valamint közlekedési célú üzemanyagot végső felhasználók részére értékesítő gazdálkodó szervezetek 2021. évre előírt energiamegtakarítási kötelezettségét 2022. december 31.-ig teljesíthetik. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2023. március 31. napjáig a nem teljesített energiamegtakarítási kötelezettség után bírságot nem szabhat ki.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-12-11
A veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2021. évi XCIX. törvény hatálybalépésére tekintettel kihirdetett kormányrendelet értelmében egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység során az állékonyságot, az életet vagy az egészséget veszélyeztető állapot előidézése miatt szankció megállapításának legfeljebb két alkalommal van helye. Ezt követően a hatóság az épület lebontását rendeli el. A hat lakást meg nem haladó, de legfeljebb 1000 négyzetméter hasznos alapterületű lakóépület esetében tervezői művezetés igénybevétele nem kötelező.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2021-12-09
Az alkalmi munka új szabályai szerint az azonos munkáltató és munkavállaló által alkalmi munkára és idénymunkára több ízben létesített munkaviszonyok együttes időtartama egy naptári éven belül a százötven napot nem haladhatja meg, azzal, hogy az alkalmi munka időtartama egy naptári éven belül nem lehet több – a korábbi kilencven nappal szemben - a százhúsz naptári napnál.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-12-09
A kormányrendelet értelmében meghatározott építőanyagok értékesítése és exportja bejelentéshez kötött. A regisztráció során a magyar államot a külföldre értékesíteni szándékozott építőanyagra elővásárlási és vételi jog illeti meg. A bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén a vámhatóság az építőanyagot zár alá veszi és ötmillió forintig terjedő pénzbírságot szabhat ki.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-07-15
Több, építőipar számára nélkülözhetetlen, termék (kavics, sóder, cement stb.) kockázatosnak minősül a jövőben és mint „kockázatos” termék szállítását a fuvarozónak előzetesen be kell jelenteni. Biztosítékadási kötelezettség nem terheli a szállítót.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-07-15
Kiegészítő bányajáradékot köteles fizetni a jövőben a kőfejtés, gipsz, kréta bányászatot, kavics-, homok-, agyagbányászatot, cementgyártást, illetve mész-, gipszgyártást főtevékenységként végző vállalkozó. A kiegészítő bányajáradékot a közegészségügyi célú állami magasépítési beruházások finanszírozására kell fordítani.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-07-15
A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény eltérő alkalmazásáról szóló rendelet lehetőséget ad a Gazdasági Versenyhivatal számára, hogy versenyfelügyelet eljárása során gyorsított ágazati vizsgálatot folytasson. A Gazdasági Versenyhivatal helyszíni kutatás előzetes bírói engedélye iránti kérelméről a Fővárosi Törvényszék a kérelem beérkezésétől számított huszonnégy órán belül közigazgatási nemperes eljárásban dönthet.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2021-07-15
A harmadik országbeli állampolgár és a foglalkoztató által a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésére kötött szerződés legfeljebb a harmadik országbeli állampolgár Magyarországon való jogszerű tartózkodásának végéig tartó, határozott időtartamú foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésére szólhat.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-07-15
Az építési tevékenységre vonatkozó végleges építési engedély, elvi építési keretengedély, telepítési engedély vagy bontási engedély hatálya meghosszabbodik a hatályának lejártától számított további egy évvel, ha az 2020. december 15-e és 2021. november 23-a között járt vagy jár le. Ha a 2020. december 15. és 2021. június 10. közötti időszakban az engedély hatályának lejártával összefüggésben a hatóság kötelezettséget állapított meg, a kötelezettségnek nem kell eleget tenni, és a hatóság visszatéríti a már esetlegesen kifizetett bírság összegét.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-06-16
Bértámogatási körből kimaradt önfoglalkoztatók egyszeri kompenzációs támogatására jogosultak a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében. A kormányrendelet szerint az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásának mértéke a garantált bérminimum egyhavi összegével egyezik meg, amelyet támogatásként kell folyósítani.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-06-16
Számos adónemet érint a koronavírus-világjárványt követő gazdaság újraindítását elősegítő adózási intézkedésekről szóló új kormányrendelet. Többek között megemelik a Szép Kártyára fizethető összegeket, kérelmezhető adófizetési halasztás és elengedés, emellett 2021-es évre nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást megállapítani, bevallani, megfizetni az arra egyébként kötelezetteknek.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-06-14
Stratégiai jelentőségű ágazatba sorolták a távközlési, kiadói és egyéb műsorszolgáltatási (pl. televíziós műsorgyártás) valamint felsőfokú oktatási tevékenységeket (egyetemeket), így az ebbe az ágazatokat érintő külföldi befektetések, döntések a jövőben bejelentési kötelezettség hatálya kerülnek. A jelentési kötelezettség év végig létrejött jogügyletekre vonatkozik, azzal, hogy egyben bővítették a kötelezettség alapjául szolgáló államérdek körét.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-04-26
Szabályozták a koronavírus-járvány miatt pénzügyi nehézségekkel küzdő vállalkozások továbbműködésének biztosítására vonatkozó reorganizációs eljárás jogszabályi feltételeit. Az eljárás kezdeményezéséről kizárólag a vállalkozás döntéshozó szerve határozhat azzal, hogy reorganizációs szakértő a bíróság reorganizációs eljárást elrendelő végzésének kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül elvégzi az előterjesztés előzetes szakértői vizsgálatát.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-04-22
A felszámolási eljárás szabályainak veszélyhelyzet ideje alatt történő alkalmazásáról szóló rendelet értelmében csak akkor nyújtható be az adós felszámolása iránti kérelem, ha a követelés összege (kamatok és járulékok nélkül számítva) meghaladja a 400 000 forintot. A stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdasági szervezetekre vonatkozó különös szabályokat kell alkalmazni arra a gazdasági társaságra is, amelyben az államnak részesedése van.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2021-04-22
A stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezet felszámolása során az adós vagyonának a felszámolási eljárás alatti gazdasági tevékenység folytatására és egyben, önállóan működőképes egységként történő értékesítésére alkalmas részét a felszámoló leválasztással működtetheti tovább. A leválasztáshoz a hitelezői választmány jóváhagyására nincs szükség és a veszélyhelyzet során a vállalkozások reorganizációja során is alkalmazható.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2021-04-22
A Széchenyi Pihenő Kártyára vonatkozó rendelet lehetővé teszi, hogy a munkavállaló 2021. december 31-ig az egyes alszámlák egyenlegét egy másik alszámlához tartozó szolgáltatás ellenértékének kiegyenlítésére is felhasználhassa.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-04-19
Amennyiben az építési engedély a veszélyhelyzet idején lejár, további egy évvel meghosszabbodik. Ha a veszélyhelyzet megszűnésének napját követő 180 napon belül jár le, az engedély hatályának lejártától számított további egy évvel hosszabbodik meg.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2021-04-16
A médiaszolgáltatók 2021. január 1. napjától a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet megszűnésének napja szerinti negyedév végéig mentesül a negyedéves médiaszolgáltatási díjfizetési kötelezettség alól.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2021-04-16
Módosultak a veszélyhelyzetre való tekintettel a szabadság kiadásának szabályai az egészségügyi, rendvédelmi és szociális ágazatokban. A 2021. évben esedékes szabadságnak veszélyhelyzet megszűnéséig arányos része az esedékesség évét követő 3 éven belül is kiadható azzal, hogy a szabadság - az érintett foglalkoztatási jogviszonya megszűnésének kivételével – pénzben nem váltható meg.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-03-30
A Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának veszélyhelyzettel kapcsolatos különös szabályainak újbóli bevezetéséről rendelkező jogszabály megtiltja a pénzügyi szolgáltatóknak, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig a juttatásként átutalt, fel nem használt pénzeszköz erejéig és annak terhére a munkavállalóval szembeni díjat számítson fel.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2021-03-30
A veszélyhelyzet ideje alatt az építtető a választásától függően alkalmazhatja az építésügyi, katasztrófavédelmi és tűzvédelmi jogszabályok 2020. november 4. előtti vagy később hatályba lépett rendelkezéseit. A közbeszerzési eljárás-köteles, továbbá a védelmi (biztonsági) célú építési beruházásokra nem vonatkozik ez a könnyítés, amennyiben ezek becsült értéke eléri vagy meghaladja a 700 000000 forintot.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-03-16
A korábbi bértámogatással érintett ágazatok mellett újabb foglalkozások mentesülnek a szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség alól. Márciusra nem kell teljesítenie a szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettségét a rendeletben szabályozott főtevékenységet folytató egyéni és társas vállalkozóknak.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2021-03-06
A veszélyhelyzet ideje alatt igénybe vehető szakképzési hozzájárulás-fizetési kedvezményről szóló rendelet szerint változik a szakképzési hozzájárulásra kötelezettek köre és a szakképzési hozzájárulás alapja.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-01-31
A központi költségvetés terhére nyújtott támogatásoknak a veszélyhelyzethez igazodó különleges szabályai szerint a támogató által kikötött biztosíték rendelkezésre állását legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül kell biztosítani.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokatKategóriák
2021-01-15
A Magyar Nemzeti Bank elektronikus rendszere útján megkötött pénzügyi szolgáltatási szerződés és a pénzügyi szolgáltatási szerződéshez - ideértve a biztosítéki szerződéseket is - kapcsolódó jognyilatkozat teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősül. Az így megtett jognyilatkozatokat a pénzügyi intézmény a bírósági vagy hatósági eljárásokban köteles rendelkezésre bocsátani.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2021-01-15
A hiteltörlesztési moratórium különös szabályairól szóló rendelet szerint 2021. június 30-ig adósnak minősül az a személy, akinek a hitelező által üzletszerűen nyújtott szerződésből tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége áll fenn.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2021-01-04
Az uniós források felhasználására vonatkozóan a veszélyhelyzetre tekintettel a szerződéskötési határidőt az irányító hatóság a kérelemben megjelölt időtartammal, de legfeljebb százhúsz napra meghosszabbítja, ha a mulasztást a veszélyhelyzet okozta akadályoztatás eredményezte.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2020-12-04
A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet ideje alatt külföldi befektetőnek minősül ezentúl az EU-hoz, az EGT-hez tartozó más állam, valamint a Svájci Államszövetség állampolgára vagy ilyen államban bejegyzett jogi személy vagy egyéb szervezet.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2020-12-02
A szálláshely-szolgáltatók koronavírus-járvány miatt meghiúsuló foglalásaiból eredő bevételkiesés részleges megtérítését célzó rendelet értelmében a támogatási igény a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központon keresztül, elektronikus úton nyújtható be, a 2020. november 8. napjáig, a december 11-ig tartó időszakra regisztrált foglalások után számított nettó bevétel 80%-ának megtérítésére. A döntésről a szálláshely-szolgáltató 15 napon belül tájékoztatást kap.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2020-11-27
A Kormány a 2020. november 4-étől ismételten kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel az Országgyűlés felhatalmazása alapján újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket vezet be. Ezek egyike a veszélyhelyzettel leginkább érintett vállalkozások által érvényesíthető adókedvezmény.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2020-11-13
Módosultak veszélyhelyzetben végzett távmunkára vonatkozó szabályok. A rendeleti felhatalmazás értelmében a távmunkára vonatkozó munkavédelmi szabályoktól el lehet térni, azzal, hogy a munkáltatónak tájékoztatási kötelezettsége van az otthoni munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények szabályairól. A munkavállaló költségei igazolás nélkül, legfeljebb a minimálbér 10%-ig elszámolhatóak (költségátalány), amennyiben a személyi jövedelemadózás során más, távmunkával kapcsolatos költségeket nem számol el.
Megnézem a jogszabályt és a magyarázatokat2020-11-13