188/2021. (IV. 21.) Korm. rendelet - a magyarországi székhelyű gazdasági társaságok gazdasági célú védelméhez szükséges tevékenységi körök meghatározásáról szóló 289/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet módosításáról
Új szektorok a stratégiai ágazatok sorában
Stratégiai jelentőségű ágazatba sorolták a távközlési, kiadói és egyéb műsorszolgáltatási (pl. televíziós műsorgyártás) valamint felsőfokú oktatási tevékenységeket (egyetemeket), így az ebbe az ágazatokat érintő külföldi befektetések, döntések a jövőben bejelentési kötelezettség hatálya kerülnek. A jelentési kötelezettség év végig létrejött jogügyletekre vonatkozik, azzal, hogy egyben bővítették a kötelezettség alapjául szolgáló államérdek körét.
A Kormány a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 292. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. §
A magyarországi székhelyű gazdasági társaságok gazdasági célú védelméhez szükséges tevékenységi körök meghatározásáról szóló
289/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.
Módosult a magyarországi székhelyű gazdasági társaságok gazdasági célú védelméhez szükséges tevékenységi körök meghatározásáról szóló rendelet. Stratégiai jelentőségű ágazatba sorolták a távközlési, kiadói és egyéb műsorszolgáltatási (pl. televíziós műsorgyártás) valamint felsőfokú oktatási tevékenységeket (egyetemeket), így az ebbe az ágazatokat érintő külföldi befektetések, döntések a jövőben bejelentési kötelezettség hatálya kerülnek. A jelentési kötelezettség év végig létrejött jogügyletekre vonatkozik, azzal, hogy egyben bővítették a kötelezettség alapjául szolgáló államérdek körét.
2. §
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1.
1. MELLÉKLET A 188/2021. (IV. 21.) KORM. RENDELETHEZ
1.
A magyarországi székhelyű gazdasági társaságok gazdasági célú védelméhez szükséges tevékenységi körök meghatározásáról szóló
289/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat 3. sora helyébe a következő rendelkezés lép:
2.
A magyarországi székhelyű gazdasági társaságok gazdasági célú védelméhez szükséges tevékenységi körök meghatározásáról szóló
289/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat a következő 23. sorral egészül ki: