Veszélyhelyzet utáni gazdasági jogszabályok listája és magyarázata

A VESZÉLYHELYZETI JOGALKOTÁS JOGSZABÁLYAI ÉS MAGYARÁZATUK

  • Változásértesítő

    Írja be a régi Pp. azon szakaszának számát, amit "tükrözni" szeretne: (pl. 7)

    Rendelkezés helye az új Pp-ben:

      Ez a rendelkezés az új Pp. egyik szakaszában sem szerepel.

      A régi Pp-ben nem szerepel ilyen számú szakasz.

    322/2021. (VI. 9.) Korm. rendelet - a veszélyhelyzet ideje alatt egyes építésügyi közigazgatási hatósági döntésekkel összefüggő eltérő szabályok megállapításáról

    Meghosszabbodik az építési engedélyek hatálya

    Az építési tevékenységre vonatkozó végleges építési engedély, elvi építési keretengedély, telepítési engedély vagy bontási engedély hatálya meghosszabbodik a hatályának lejártától számított további egy évvel, ha az 2020. december 15-e és 2021. november 23-a között járt vagy jár le. Ha a 2020. december 15. és 2021. június 10. közötti időszakban az engedély hatályának lejártával összefüggésben a hatóság kötelezettséget állapított meg, a kötelezettségnek nem kell eleget tenni, és a hatóság visszatéríti a már esetlegesen kifizetett bírság összegét.
    A Kormány
    az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. §-ára,
    a 4. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a koronavírus- világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján,
    az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
    nyomtatást
    1. §
    Az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről szóló 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, valamint az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet alapján engedélyezett építési tevékenységre vonatkozó végleges építési engedély, elvi építési keretengedély, telepítési engedély vagy bontási engedély, amelynek hatálya 2020. december 15-e és 2021. november 23-a közötti időben járt vagy jár le, meghosszabbodik az engedély hatályának lejártától számított további egy évvel.
    • Magyarázat

    A 322/2021. (VI. 9.) Korm. rendelet alapján az építési tevékenységre vonatkozó végleges építési engedély, elvi építési keretengedély, telepítési engedély vagy bontási engedély hatálya meghosszabbodik a hatályának lejártától számított további egy évvel, ha az 2020. december 15-e és 2021. november 23-a között járt vagy jár le. Ha a 2020. december 15. és 2021. június 10. közötti időszakban az engedély hatályának lejártával összefüggésben a hatóság kötelezettséget állapított meg, a kötelezettségnek nem kell eleget tenni, és a hatóság visszatéríti a már esetlegesen kifizetett bírság összegét.

    2. §
    (1)
    Ha az 1. § szerinti engedélyek vonatkozásában 2020. december 15-e és e rendelet hatálybalépése közötti időszakban az engedély hatályának lejártával összefüggésben a hatóság kötelezettséget állapított meg, a kötelezettségnek nem kell eleget tenni. A már kifizetett bírság visszatérítése iránt a hatóság intézkedik.
    (2)
    Ha e rendelet hatálybalépésekor az 1. § szerinti engedélyek vonatkozásában az engedély hatályának lejártával összefüggésben eljárás van folyamatban, a hatóság az eljárást megszünteti.
    3. §
    (1)
    Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.
    (2)
    A 4. § az e rendelet kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.
    4. §
    (1)
    A Kormány e rendelet hatályát a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény hatályvesztéséig meghosszabbítja.
    Kérdés beküldése a jogszakasszal kapcsolatban
    A gomb megnyomásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
    FELIRATKOZÁS VÁLTOZÁSKÖVETÉSRE

     


    A gomb megnyomásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.