Veszélyhelyzet utáni gazdasági jogszabályok listája és magyarázata

A VESZÉLYHELYZETI JOGALKOTÁS JOGSZABÁLYAI ÉS MAGYARÁZATUK

  • Változásértesítő

    Írja be a régi Pp. azon szakaszának számát, amit "tükrözni" szeretne: (pl. 7)

    Rendelkezés helye az új Pp-ben:

      Ez a rendelkezés az új Pp. egyik szakaszában sem szerepel.

      A régi Pp-ben nem szerepel ilyen számú szakasz.

    165/2021. (IV. 7.) Korm. rendelet - a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény médiaszolgáltatási díjfizetési kötelezettségre vonatkozó szabályainak a veszélyhelyzet során történő eltérő alkalmazásáról

    Mentesülnek a médiaszolgáltatók a díjfizetési kötelezettség alól

    A médiaszolgáltatók 2021. január 1. napjától a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet megszűnésének napja szerinti negyedév végéig mentesül a negyedéves médiaszolgáltatási díjfizetési kötelezettség alól.
    A Kormány
    az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. §-ára,
    a 3. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a koronavírus- világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján,
    az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
    nyomtatást
    1. §
    (1)
    A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.)
    a)
    44. § (2) bekezdésétől eltérően az Mttv. 42. §-a szerinti nyilvántartásba vételt követően médiaszolgáltatási jogosultságot szerzett lineáris kereskedelmi jellegű médiaszolgáltatás médiaszolgáltatója, valamint
    b)
    63. § (9) bekezdésétől eltérően a hatósági szerződéssel rendelkező kereskedelmi jellegű médiaszolgáltatás médiaszolgáltatója
    (2)
    A 2021. év első negyedévére az Mttv. 44. § (2) bekezdése és 63. § (9) bekezdése alapján már megfizetett médiaszolgáltatási díjat a veszélyhelyzet megszűnésének napja szerinti negyedévet követő negyedévre esedékes médiaszolgáltatási díjban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a médiaszolgáltatásra jogosult javára elszámolja.
    • Magyarázat

    A médiaszolgáltatási díjfizetési kötelezettségre vonatkozó szabályainak a veszélyhelyzet során történő eltérő alkalmazásáról megjelent jogszabály szerint a médiaszolgáltatók 2021. január 1. napjától a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet megszűnésének napja szerinti negyedév végéig mentesül a negyedéves médiaszolgáltatási díjfizetési kötelezettség alól.

    2. §
    (1)
    Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.
    Kérdés beküldése a jogszakasszal kapcsolatban
    A gomb megnyomásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
    FELIRATKOZÁS VÁLTOZÁSKÖVETÉSRE

     


    A gomb megnyomásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.