Veszélyhelyzet utáni gazdasági jogszabályok listája és magyarázata

A VESZÉLYHELYZETI JOGALKOTÁS JOGSZABÁLYAI ÉS MAGYARÁZATUK

  • Változásértesítő

    Írja be a régi Pp. azon szakaszának számát, amit "tükrözni" szeretne: (pl. 7)

    Rendelkezés helye az új Pp-ben:

      Ez a rendelkezés az új Pp. egyik szakaszában sem szerepel.

      A régi Pp-ben nem szerepel ilyen számú szakasz.

    568/2020. (XII. 9.) Korm. rendelet - a bölcsődei ellátás állami támogatásának a veszélyhelyzettel összefüggő egyes rendelkezéseiről

    Bölcsődék fenntartói támogatása megállapításának szempontjai a veszélyhelyzet alatt

    A bölcsődei ellátás állami támogatásának a veszélyhelyzettel összefüggő szabályait megállapító rendelet szerint a munkahelyi bölcsőde fenntartójának támogatása szempontjából figyelembe vehető beíratott gyermekek számán a Szolgáltatói Nyilvántartásba bejegyzett férőhelyszám 80%-át kell érteni a koronavírus-járvány alapján kihirdetett veszélyhelyzet megszűnésének napjáig.
    A Kormány
    az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. §-ára,
    a 3. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a koronavírus- világjárvány második hulláma elleni
    védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján,
    az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
    nyomtatást
    1. §
    (1)
    A Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 41. § (6) bekezdése, 2. melléklet III. pont 2. alpont j) pontja szerinti támogatás esetében, a Kvtv. 2. melléklet III. pont 3. alpont a) pont aa) alpontjától eltérően a bölcsődei nevelési év kezdetétől a támogatás szempontjából figyelembe vehető beíratott gyermekek számán a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló 369/2013. (X. 24.) Korm. rendelet alapján a Szolgáltatói Nyilvántartásba bejegyzett férőhelyszám 80%-át kell érteni a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnésének napjáig.
    (2)
    Az év közben induló intézmények által nyújtott szolgáltatásokra az (1) bekezdés szerinti férőhelyszámot időarányosan kell figyelembe venni a támogatás szempontjából.
    • Magyarázat

    A bölcsődei ellátás állami támogatásának a veszélyhelyzettel összefüggő szabályait megállapító rendelet szerint a munkahelyi bölcsőde fenntartójának támogatása szempontjából figyelembe vehető beíratott gyermekek számán a Szolgáltatói Nyilvántartásba bejegyzett férőhelyszám 80%-át kell érteni a koronavírus-járvány alapján kihirdetett veszélyhelyzet megszűnésének napjáig.

    2. §
    (1)
    Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.
    (2)
    A 3. § az e rendelet kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.
    3. §
    (1)
    A Kormány e rendelet hatályát a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztéséig meghosszabbítja.
    Kérdés beküldése a jogszakasszal kapcsolatban
    A gomb megnyomásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
    FELIRATKOZÁS VÁLTOZÁSKÖVETÉSRE