Veszélyhelyzet utáni gazdasági jogszabályok listája és magyarázata

A VESZÉLYHELYZETI JOGALKOTÁS JOGSZABÁLYAI ÉS MAGYARÁZATUK

  • Változásértesítő

    Írja be a régi Pp. azon szakaszának számát, amit "tükrözni" szeretne: (pl. 7)

    Rendelkezés helye az új Pp-ben:

      Ez a rendelkezés az új Pp. egyik szakaszában sem szerepel.

      A régi Pp-ben nem szerepel ilyen számú szakasz.

    552/2020. (XII. 2.) Korm. rendelet - az egyes veszélyhelyzeti kormányrendeletek módosításáról

    Maszkmentes lehet a munkahelyi szünet a dolgozóknak

    Elindult a nyugellátásban részesülők önkéntes koronavírus elleni védőoltással kapcsolatos tájékoztatása. A gazdasági élet vonatkozásában újdonság, hogy a munkáltató az üzletben történő munkavégzés során az ott dolgozók számára olyan szünetet biztosíthat, melynek során a mellőzhetik a maszk használatát.
    A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. §-ára, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
    1. A veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet módosítása
    2. A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet módosítása
    3. Az egészségügyi és az egészségügyben dolgozók, a nevelési, oktatási intézményekben nevelési, oktatási tevékenységet végző dolgozók, a szociális intézményekben dolgozók, valamint a bölcsődei ellátásban dolgozók SARS-CoV-2 koronavírus kimutatására alkalmas rendszeres vizsgálatáról és az egészségügyi ellátással összefüggő egyes kérdésekről szóló 509/2020. (XI. 19.) Korm. rendelet módosítása
    4. Záró rendelkezések
    5. §
    Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
    Kérdés beküldése a jogszakasszal kapcsolatban
    A gomb megnyomásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
    FELIRATKOZÁS VÁLTOZÁSKÖVETÉSRE

     


    A gomb megnyomásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.