-
-
Változásértesítő
Írja be a régi Pp. azon szakaszának számát, amit "tükrözni" szeretne: (pl. 7)
Rendelkezés helye az új Pp-ben:
Ez a rendelkezés az új Pp. egyik szakaszában sem szerepel.
A régi Pp-ben nem szerepel ilyen számú szakasz.
439/2021. (VII. 23.) Kormányrendelet - a járvány elleni védekezést elősegítő egyes intézkedésekről
A 60 év felettiek további oltásának előmozdítása
az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. §-ára,
a 6. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a koronavírus- világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

- Magyarázat
A hatályos jogszabály [439/2021. (VII. 23.) Kormányrendelet] alapján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő heti rendszerességgel tájékoztatást nyújt mind a fővárosi és megyei kormányhivatalokat irányító miniszter, mind az érintett háziorvos részére azokról a személyekről, akik 60. életévüket betöltötték, magyar állampolgárok, magyarországi lakcímmel és Társadalombiztosítási Azonosító Jellel rendelkeznek, de a SARS-CoV-2 koronavírus elleni védőoltásban nem részesültek. Ezen beoltatlan, 60 év feletti magyar állampolgárok oltási programjába az alábbiak szerint kerültek bevonásra az orvosi egyetem hallgatói és ezen programra önként jelentkező orvosok.
A hallgató kirendelése és az általa ellátandó feladat
Az egészségügyi felsőoktatási intézmény átadja a miniszternek a kirendelhető hallgató természetes személyazonosító adatait, levelezési címét, telefonszámát és elektronikus elérhetőségét (e-mail-címét), amelyeket a miniszter a kirendelésre irányuló javaslattal együtt továbbít az illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal részére. Mindezek alapján a kormányhivatal rendeli ki a hallgatót a háziorvosi szolgáltatóhoz, és a kormányhivatal ezzel párhuzamosan tájékoztatást is küld a kirendelésről egyrészt a háziorvosi szolgáltatónak, ahol a hallgató a kirendelés szerinti feladatát végezni fogja, másrészt az egészségügyi felsőoktatási intézménynek, ahol a hallgató hallgatói jogviszonyban áll.
A kirendelt hallgató feladatai ellátása céljából felveszi a kapcsolatot a kirendelés szerinti háziorvosi szolgáltatóval. Ha a kirendelt hallgató lakóhelye, illetve tartózkodási helye és a kirendelés helye közötti napi közlekedésre nincs lehetőség, illetve ez aránytalan nehézséggel járna, a kirendelt személy elhelyezéséről és ellátásáról szükség esetén a kormányhivatal gondoskodik.
A kirendelt hallgató feladatai a következők:
- az érintett személynek a védőoltás beadását megelőző, a védőoltás igénybevételének lehetőségével kapcsolatos tájékoztatást nyújthat,
- ha az orvostudományi képzés első tíz félévét eredményesen teljesítette a hallgató, akkor a fentieken túl az érintett személynek a védőoltással történő beoltását is végezheti az érintett személy háziorvosának vagy az egészségügyi felsőoktatási intézmény kijelölt orvosának felügyelete mellett.
Megjegyzés: A kirendelt hallgató a fenti feladatait az egészségügyi felsőoktatási intézmény szakmai útmutatójának figyelembevételével végzi.
Önkéntes orvos
A védőoltással kapcsolatos tájékoztatás és annak beadása végezhető önkéntes tevékenység keretében is a következők szerint:
Az önkéntes tevékenységet vállaló orvos a részvételi szándékát a kormányhivatalnál történő regisztrációval jelzi. A regisztráció során az orvos megadja
- a természetes személyazonosító adatait; és
- a levelezési címét, amennyiben rendelkezik e-mail címmel, akkor az elektronikus elérhetőségét (e-mail) és telefonszámát.
A fentiek szerint regisztrált orvosnak a kormányhivatal jelöli ki azt a háziorvosi szolgáltatót, melynek munkájában az önkéntes orvos részt vehet, és erről tájékoztatja a háziorvosi szolgáltatót. Az önkéntes orvos feladatai ellátása céljából felveszi a kapcsolatot ezen háziorvosi szolgáltatóval.
Megjegyzés: Az önkéntes orvos a kijelölt háziorvosi szolgáltató személyes közreműködőjének minősül.
Védőoltás beadásával kapcsolatos feladatok
Az érintett személlyel a védőoltás beadása céljából a háziorvosa vagy a nevében eljáró kirendelt hallgató, illetve önkéntes orvos veszi fel a kapcsolatot, és tájékoztatja az érintett személyt arról, hogy beleegyezése esetén lehetősége van a védőoltás igénybevételére.
Megjegyzés: Az érintett személy köteles a személyazonosságát igazolni a háziorvos, önkéntes orvos és kirendelt hallgató az érintett személy kérésére.
A fenti tájékoztatónak ki kell terjednie arra is, hogy az oltással érintett személy
- milyen oltással oltható, továbbá
- a védőoltás igénybevételéhez regisztráció szükséges, amit legkésőbb a védőoltás igénybevételekor el kell végezni. A regisztráció elektronikusan és papír alapon egyaránt történhet. A papír alapon történő regisztráció esetén a regisztrációs lapot a kormányhivatal biztosítja a háziorvosi szolgáltató részére. Ha a regisztrációra papír alapon került sor, a kitöltött regisztrációs lapot a háziorvosi szolgáltató a székhelye szerint illetékes kormányhivatalnak küldi meg.
Az érintett személy a papíralapú regisztráció keretében, továbbá elektronikusan regisztráló személy a védőoltás beadásakor nyilatkozhat arról, hogy a védettségi igazolványát hivatalos iratként kéri kézbesíteni, illetve a védettségi igazolvány kézbesítési címeként a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban szereplő címétől eltérő címet is megadhat. Ha az érintett személy igényli, helyette a háziorvos, az önkéntes orvos vagy a kirendelt hallgató végzi el a regisztrálását.
Figyelemmel kell lenni arra, hogy a védőoltás igénybevételét megelőzően az érintett személy nyilatkozik a védőoltás igénybevételének elfogadásáról. Ha az érintett személy regisztrálása megtörtént, és az érintett személy a védőoltás igénybevételének elfogadásáról nyilatkozott, a háziorvos, illetve az önkéntes orvos vagy az arra jogosult kirendelt hallgató az érintett személyt a védőoltással beoltja.
Ki kell emelni, hogy a védőoltás nem csak a háziorvos rendelőjében adható be, hanem annak beadására sor kerülhet az érintett személy lakóhelyén vagy tartózkodási helyén is azzal, hogy a háziorvos köteles a védőoltás nyújtásához szükséges feltételeket biztosítani beoltandó személy lakóhelyén/tartózkodási helyén.
Ha az érintett személy az oltás igénybevételét elutasítja, úgy az elutasításról írásban nyilatkozik. Ha az érintett személy a védőoltás igénybevételének elutasításáról nyilatkozott, a háziorvos, a hallgató vagy az önkéntes orvos tájékoztatja az érintett személyt arról, hogy a későbbiekben a nyilatkozatát megváltoztathatja, és igénybe veheti a védőoltást.
Adatszolgáltatás a háziorvos és az önkéntes orvos, valamint a kirendelt hallgató között
Ha a fenti feladatokat nem a háziorvos végzi, akkor a háziorvos az érintett személy felkeresése és a védőoltás beadása céljából a következő adatokat szolgáltatja az önkéntes orvos, illetve a kirendelt hallgató részére:
- az önkéntes orvos és az oltás beadására jogosult kirendelt hallgató rendelkezésére bocsátja az érintett személy nevét, lakcímadatait, továbbá az érintett személynek a védőoltás beadásához szükséges egészségügyi adatait,
- az oltás beadására nem jogosult kirendelt hallgató rendelkezésére bocsátja az érintett személy nevét és lakcímadatait.
Ha a fentiek alapján az önkéntes orvos járt el, akkor az önkéntes orvos a védőoltás beadásáról vagy annak meghiúsulásáról haladéktalanul értesíti az érintett személy háziorvosát. Ha a védőoltás beadásáról kap értesítést a háziorvos, akkor a háziorvos köteles
- az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Térben a védőoltás beadásának tényét rögzíteni, és
- a beoltott személy nyilatkozatát az egészségügyi dokumentációjához csatolni.
Ha a fentiek alapján az oltás beadására jogosult kirendelt hallgató járt el, akkor a hallgató a védőoltás beadásáról vagy annak meghiúsulásáról haladéktalanul értesíti az érintett személy háziorvosát és az egészségügyi felsőoktatási intézményt. Ha az oltás beadására sor került, akkor ez esetben a védőoltás beadásának tényét az egészségügyi felsőoktatási intézménynél erre feljogosított személy rögzíti az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Térben, míg a beoltott személy nyilatkozatát a háziorvos csatolja az érintett személy egészségügyi dokumentációjához.