Veszélyhelyzet utáni gazdasági jogszabályok listája és magyarázata

A VESZÉLYHELYZETI JOGALKOTÁS JOGSZABÁLYAI ÉS MAGYARÁZATUK

  • Változásértesítő

    Írja be a régi Pp. azon szakaszának számát, amit "tükrözni" szeretne: (pl. 7)

    Rendelkezés helye az új Pp-ben:

      Ez a rendelkezés az új Pp. egyik szakaszában sem szerepel.

      A régi Pp-ben nem szerepel ilyen számú szakasz.

    293/2022. (VIII. 9.) Korm. rendelet - a veszélyhelyzet ideje alatt a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvénnyel kapcsolatos egyes rendelkezésekről

    Kiemelt támogatás a napelemes rendszerekre

    Társasházak rezsicsökkentését érinti az a kormányrendelet, mely szerint közös tulajdonban álló épületrészre napelemes rendszer telepítéséről és üzemeltetéséről a közgyűlés az összes tulajdoni hányad szerinti, legalább 75%-os többségével rendelkező tulajdonostársak igenlő szavazatával dönthet. Külön tulajdonban lévő lakás számára napelem csak akkor helyezhető fel a tetőre, ha nem zavarja a társasház közös rendszerét.
    A Kormány
    az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. § (3) és (4) bekezdésére,
    a 4. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló 2022. évi VI. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján,
    az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
    nyomtatást
    1. §
    Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 180/2022. (V. 24.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvényt (a továbbiakban: Tht.) az ezen rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
    • Magyarázat

    Társasházak rezsicsökkentését érinti az a kormányrendelet, mely szerint közös tulajdonban álló épületrészre napelemes rendszer telepítéséről és üzemeltetéséről a  közgyűlés az  összes tulajdoni hányad szerinti, legalább 75%-os többségével rendelkező tulajdonostársak igenlő szavazatával dönthet. Külön tulajdonban lévő lakás számára napelem csak akkor helyezhető fel a tetőre, ha nem zavarja a társasház közös rendszerét.

    2. §
    (1)
    A közös tulajdonban álló épületrészre - a társasházközösség közös költségének csökkentése érdekében telepítendő és üzemeltetendő - napkollektor, napelemes rendszer (a továbbiakban együtt: rendszer) telepítését és üzemeltetését a közgyűlés, illetve a megismételt közgyűlés a jelen lévő tulajdonostársak tulajdoni hányada több mint felének szavazatával megtilthatja.
    (2)
    Az (1) bekezdés alapján telepíteni és üzemeltetni kívánt rendszer
    a)
    telepítésének és üzemeltetésének részletszabályait, a csatlakozás feltételeit, a telepítés és üzemeltetés költségeinek és bevételeinek megosztását legkésőbb a telepítés megkezdéséig közgyűlési határozatban kell rögzíteni,
    b)
    napkollektor esetében - ha az távhőszolgáltató által ellátott épületen kerül telepítésre - akkor valósítható meg, ha az illetékes távhőszolgáltató a telepítést és a tervezett műszaki tartalmat írásban jóváhagyja.
    (3)
    A külön tulajdonban álló lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség energiaellátása érdekében rendszer a közös tulajdonban álló épületrészre csak akkor telepíthető, ha az a közös költség csökkentésére telepítendő napelem felhelyezését nem lehetetlenítené el.
    (4)
    Ha a legfeljebb hatlakásos társasház-közösségre a Tht. 13. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénynek a közös tulajdonra vonatkozó szabályait kell alkalmazni, az (1)-(3) bekezdés szerinti döntést a tulajdonostársak hozzák meg.
    3. §
    (1)
    Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.
    Kérdés beküldése a jogszakasszal kapcsolatban
    A gomb megnyomásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
    FELIRATKOZÁS VÁLTOZÁSKÖVETÉSRE