Veszélyhelyzet utáni gazdasági jogszabályok listája és magyarázata

A VESZÉLYHELYZETI JOGALKOTÁS JOGSZABÁLYAI ÉS MAGYARÁZATUK

  • Vissza Változásértesítő

    Írja be a régi Pp. azon szakaszának számát, amit "tükrözni" szeretne: (pl. 7)

    Rendelkezés helye az új Pp-ben:

      Ez a rendelkezés az új Pp. egyik szakaszában sem szerepel.

      A régi Pp-ben nem szerepel ilyen számú szakasz.

    202/2021. (IV. 29.) Korm. rendelet - a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának harmadik fokozata kapcsán a sportrendezvényekre vonatkozó egyes szabályokról

    Kedvezmény a védettségi igazolvány nélküli sportolók számára

    A négymilliomodik vakcina beadását követően a sportlétesítményeket a tizennyolcadik életévét betöltött, de védettségi igazolvánnyal nem rendelkező, versenyszerűen sportolók és az őket felkészítő sportszakemberek is látogathatják, ha a belépéskor sportolói illetve edzői minőségüket igazolják.
    A Kormány
    figyelemmel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 6. § (2f) bekezdésére - miszerint a sportrendezvények esetében kormányrendelet a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletben foglaltaktól eltérő szabályokat állapíthat meg -,
    az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. §-ára,
    a 6. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a koronavírus- világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján,
    az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
    3. Záró rendelkezések
    4/A. §
    A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) hatálybalépését megelőző napon hatályos 1. §-ra tekintettel az R. hatálybalépését megelőző napon hatályos 3. és 4. § alapján indított eljárásokat az eljárást megalapozó kötelezettségszegés időpontjában hatályos szabályok szerint kell elbírálni.
    5. §
    (1)
    Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba.
    (2)
    A 6. § az e rendelet hatálybalépését követő 14. napon lép hatályba.
    Kérdés beküldése a jogszakasszal kapcsolatban
    A gomb megnyomásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
    FELIRATKOZÁS VÁLTOZÁSKÖVETÉSRE

     


    A gomb megnyomásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.